A Szíriai Demokratikus Erők 6 katonája sebesült meg, egy az orosz erők által végrehajtott légitámadásban

20170916_1411_k.jpg

A nyugati szövetségesek által támogatott Szíriai Demokratikus Erők 6 katonája sebesült meg egy orosz légitámadásban, Dajr ez-Zaur-tól keletre.

Nem kellett sokat várni, hogy a főleg nyugati országok (legfőképp az USA) által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF; Syrian Democratic Forces) és az Oroszország által támogatott Szír kormánycsapatok között megtörténjen az első összeütközés. Bár a főszerepet az Orosz Légierő játszott. A két párhuzamos offenzíva, amely az Iszlám Állam dél-kelet szíriai pozícióinak végleges felszámolását célozza, Dajr ez-Zaur (Deir ez-Zor) városánál „találkozik”.

Az SDF parancsnokai a minap jelentették be, hogy „nem fogják megengedni, hogy a Szír Kormányerők átlépjék az Eufrátszt”.

Bassár el-Aszad elnök viszont hangsúlyozta: a kormányerők minden olyan katonai erővel szembeszállnak, ami a Szíria területeinek felszabadítását akadályozza – írja a Reuters.

Ugyanakkor El-Aszad és több más forrás is megerősítette, hogy a Szír Kormányerők már átkeltek az Eufrátszon – többek között orosz hidász alakulatoknak köszönhetően.

Mára virradóra az orosz légierő csapást mért egy Dajr ez-Zaur-tól keletre állomásozó SDF egységen. Az YPG (Kurd Népvédelmi Egység) 6 katonája sérült meg. A hírt megerősítette az izraeli The Times of Israel és a Sputnik News (ami részrehajlásáét tekintve ebben az esetben hitelesnek tekinthető) is. De AFP forrásokra hivatkozva a Daily Mail is megemlíti.